Stratégiai marketing képzés

Helyszín: 
Budapesti képzések

Stratégiai marketing képzés

A
stratégiai marketing szakirányú továbbképzés olyan, amely kiemelten kezeli a stratégiai kompetenciákat, mind a stratégiai orientációjú marketing szemléletben, mind pedig a vállalati stratégiához kapcsolódásában.

A képzésben végzettek a marketing fogalmi kereteinek teljes ismeretét kapják.

Megismerik a szakma tradicionális tudásanyagát és emellett a gyorsan változó környezethez, feltételrendszerhez igazodó modern megközelítéseket is.

A hallgatók hozzájutnak a teljes piacszervezési gyakorlat strukturális ismeretéhez, a marketing tudás- és fogalomrendszerének használata mellett, annak gyakorlati felhasználására kompetenssé válnak. Alapvető
készségükké válik a szakma elhelyezése mind a tudomány, mind a teljes piacszervezési és a hozzá kapcsolódó kommunikációs tevékenység területén.

Mivel a képzés kiemelt hangsúlyt fektet a hazai és nemzetközi gyakorlatban sikeresen alkalmazott modern technikák ismeretére, így mind itthon, mind nemzetközi szinten versenyképes, azonnal alkalmazható tudást sajátít el a képzésben résztvevő.

Itt valóban megtanulja a marketinget!

 

Mitől gondoljuk azt, hogy az elérhető képzések között a mi képzésünk egyedi és az egyik legjobb?

  • valóban gyakorlati szakemberektől sajátíthatják el a szakma fortélyait. Oktatóink gyakorló szakemberek, akik a legnagyobb ügynökségeknél vagy épp a vállalati szférában sikeres vezetők. Ők a marketing mindennapos gyakorlati oldalát tökéletesen ismerik és tapasztalataikat át is adják,
  • a marketing specializált területeiről a legjobb szakemberek közül nyertünk meg oktatóinkat,
  • a
    marketing legújabb tendenciái alapján állítottuk össze a tantárgyak
    struktúráját. Felesleges történeti, elméleti fejtegetésekkel „nem
    tömjük” a hallgatók fejét, ahelyett a gerilla marketingről, az online
    marketinről, a trade marketingről vagy épp a többi egyre fontosabbá
    váló területről a lehető legtöbbet áruljuk el, hogy a megszerzett
    képességeit akár holnap használni tudja,
  • az elméletet a gyakorlat alapjának tekintjük, amint azon túl vagyunk, jöhet a gyakorlat. Adunk belőle bőven.
  • az
    óráink nemcsak tartalmasak, de élvezetesek is, hiszen oktatóink nemcsak
    szakmailag felkészültek, de jó előadók is. Miért is ásítozná végig az
    órákat, hisz abból már régen elege van.
  • tantermeink modernek, jól felszereltek, minden adott ahhoz, hogy a hallgatók jól érezzék magukat,
  • a képzés munka mellett végezhető, hiszen az oktatás szombatonként történik.

1. A képzés során elsajátítandó kompetenciák:
A stratégiai marketing tanácsadó

  • képessé válik a marketing fogalomrendszerének értelmezésére, használatára,
  • a marketinget képes a szakmák és a tudomány területén elhelyezni,
  • a piacszervezés struktúráit megismeri,
  • betekintést kap a fogyasztói magatartás témáiba,
  • elsajátítja a marketing szemléletet, képesekké válik a stratégiai gondolkodásra,
  • a marketingkommunikációs módszereket megismeri, a részletes áttekintés alapján képessé válik kampányt tervezni, lebonyolítani,
  • kreatív feladatok megoldásaiban biztonságot szerez,
  • a legújabb marketing technikákat megismeri és azokat képes alkalmazni.

2. A képzés során megszerezhető személyes adottságok, készségek
A stratégiai marketing tanácsadó képes

  • értékelni a piaci adatokat, információkat,
  • marketing-kutatásokat szervezni,
  • kiválasztani
    a különféle adottságokkal rendelkező gazdasági szervezetek számára
    leghatékonyabb marketing technikát, eszközt, stratégiát,
  • azokat a gyakorlatban magas színvonalon alkalmazni,
  • alakítani különböző szándékokra a szervezet marketingkommunikációját,
  • kampányt tervezni, szervezni, összeállítani, levezényelni.

A szakképzettség szempontjából meghatározott ismeretkörök:

  • Alapozó ismeretek:

Marketing elmélet, Marketing kutatás, Stratégiai gondolkodás, Vállalkozások gazdaságtana

  • Szakmai elméleti ismeretek:

Fogyasztói
magatartás, Marketing pénzügyek, Trade marketing, Reklámpszichológia,
Public Relations, Marketingkommunikáció, Szolgáltatásmarketing,
Politikai marketing, CSR

  • Gyakorlati ismeretek

Marketing
a gyakorlatban, Marketing szemlélet, Direkt marketing, Reklámkutatás és
tervezés, Márkamenedzsment, Médiatervezés, Marketing szoftverek, Üzleti
prezentáció, Gerilla marketing, Event menedzsment

 

A képzés szakmai vezetője: Perlaky-Papp József, főiskolai docens

Vezető oktatóink:

  • Sas István - címzetes főiskolai docens médiaszakértő, reklámfilmrendező
  • Wermer András - stratéga, wermer.hu
  • Dr. Nagy Bálint, a Vodafone kommunikációs igazgatója, a Magyar Reklámszövetség elnöke
  • Bruck Gábor, a Sawyer Miller Group ügyvezető igazgatója,több miniszterelnök és a főpolgármester volt stratégiai tanácsadója
  • Dr. Szeles Péter- a Magyar Public Relations Szövetség elnöke
  • Hivatal Péter, a Metropol vezérigazgatója, a Direkt Marketing SZövetség elnöke
  • Bíró Péter Dr., korábban több nagy cég és szervezet marketing igazgatója

    (Idegenforgalmi
    Propaganda és Kiadó Vállalat, Hungexpo Rt., McDonald's, Siemens, MÁV),
    jelenleg a BP International Business Promotion ügyvezetője

  • Dr. Szabó D. Tamás, a Magyar Telekom ex-marketing igazgatója, médiatervezési szakértő
  • Babarczy Jolán MBA, tanácsadó, a Direkt Marketing SZövetség elnökségi tagja
  • Salamon Éva - online marketing szakértő, Velin Kommunikáció
  • Feitel Balázs - ügyfélkapcsolati igazgató, Millward Brown
  • Dr. Csépe Andrea Phd, főiskolai docens, gyógyszer marketing szakértő
  • Czirják István - sales manager, Sony
  • Dr Fazekas Ildikó - az Önszabályozó Reklámtestület főtitkára, főiskolai docens
  • Kisantal Gyula - kreatívigazgató, D'arcy Avenue
  • Büttl Krisztián, brand manager, Red Bull,
  • Schwang Zoltán - marketing manager, Metro
  • Nagy Szilvia - szolgáltatás manager, Budapest Airport Zrt.
  • Kőszegi András - cégvezető, BrandTrend Kommunikáció
  • Kisházy Gergely - pszichológus, tréner, Cova
  • Kaizer Gábor - stratégiai igazgató, Revision
  • Bonyhádi Gábor - ügyfélkapcsolati igazgató, Revision
  • Horváth István - közgazdász, vezető elemző, Stratégiai Elemzések Központja
  • Morva Gábor - kommunikációs igazgató, EYE WATCH Global Network Kft., MPRSZ elnökségi tag
  • Dr.
    Papp-Váry Árpád - főiskolai docens, a BKF marketing és Üzleti
    kommunikációs Intézetének vezetője, Marketing&Management
    főszerkesztője
  • Dér Csaba Dezső - kulturális menedzser, az Arts & Business szakirány vezetője, a BKF oktatója
  • Draskovics Ildikó - kutatásvezető, TNS Hungary
  • Lázárfalvi Tamás, East Way Média Kft, new média igazgató, web kommunikációs és new media szakértő
  • Perlaky
    - Papp József - főiskolai docens, ügyvezető igazgató, Stratégiai
    Elemzések Központja, az MPRSZ elnökségi tagja, a stratégiai marketing
    szakirány vezetője

Lelkes hallgatóink készítettek rövid interjút vezető oktatóinkkal:
(Vigyázz amatőr felvétel profikról!)

Sas István, címzetes főiskolai docens, reklámfilmrendező, médiaszakértő >>
Kisantal Gyula, kreatívigazgató, D'arcy Avenue >>
Feitel Balázs, ügyfélkapcsolati igazgató, Millward Brown >>

 

Megszerezhető végzettség neve:

Stratégiai marketing tanácsadó

A képzés időtartama: 3 félév, összesen 300 kontaktóra. Oktatás szombatonként.

A képzés díja: 165.000 Ft / félév + 5000 Ft extra szolgáltatási díj /félév

Felvételi követelmények, felvételi eljárás:
A
szakirányú továbbképzésre mindazon egyetemi vagy főiskolai végzettségű
szakemberek jelentkezhetnek, akik oklevelüket a jelentkezést megelőzően
megszerezték.

ON-LINE JELENTKEZÉSI LAP

On-line
jelentkezéskor a jelentkező 9,000 Ft regisztrációs díjat fizet, amit
beiratkozáskor levonunk a tandíjából. Ha bármilyen okból a jelentkező
eláll a jelentkezéstől, akkor nincs módunkban visszautalni a korábban
szándékerősítésként befizetett regisztrációs díjat, más esetben a díjat
visszautaljuk számára.

Elérhetőségünk:

Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola
Szakirányú Továbbképzési Központ

1149 Budapest, Egressy út 178/G., 301-es iroda
(keddtől péntekig: 9-16; szombaton 9-14)
telefon: 06-1-273-2419 (H-P: 8-16)
fax: 06-1-273-2410
e-mail: szakirany@bkf.hu

 

Hallgatóink rólunk mondták:


"Örülök, hogy stratégiai marketing másoddiplomám megszerzésére megtaláltam azt az iskolát, amelyet már régóta kerestem:
- egy olyan képzést, ami magába foglal mindent, amit ma egy szakmailag felkészült marketingesnek illik tudnia, és tudnia kell
- szombatonkénti oktatást, hogy munka mellett is könnyen elvégezhető legyen az iskola
- kiváló szakmai előadókat
- mosolygós, segítőkész tanárokat és dolgozókat
- naprakész infrastruktúrát

Kihagytam valamit? Nem probléma… Egészen biztos vagyok benne, hogy a BKF-en megtalálod."

Gregor Judit - I. féléves hallgató

CSR Hungary Díj 2009>>

További információ a díjról: http://www.csrhungary.eu/pid/csrhungarydij2009

Érdeklődés és további információ:
http://www.bkf.hu/kepzeseink/402/strategiai-marketing.html

 



Szűrés

Legkeresettebb tanfolyamok

Mérlegképes könyvelő államháztartási szakon
Az oktatás díja: 98.000 Ft/fő Továbbtanulási lehetőség: - Pénzügyi és számviteli szakellenőr - Okleveles...
Az Európai Unió adórendszere II. - szaktanfolyam Párizsban
A tanfolyam keretében tartandó előadásokat neves külföldi előadók tartják. Ezek angol nyelven folynak, amelynek...
Hiller István: bevonja a törvényelőkészítésbe a kormány a határon túli
"Az elvi kérdéseket már rögtön az első találkozón tisztáztuk, most annak konkrét részleteit tekintettük át, hogy miként...
Shakespeare Színművészeti Akadémia
Elméleti tárgyak: színház és drámatörténet, dramaturgia, művelődéstörténet, jelmez- és viselettörténet, esztétika.A...
OKJ-s targonca vezető tanfolyamok
2008. augusztus 28-tól ismét indulnak az alábbi OKJ-s tanfolyamaink, részletfizetéssel!TARGONCAVEZETŐ,NEHÉZGÉPKEZELŐ,...
Targonca és nehézgépkezelő OKJ-s képzés
telefon: 0630-2687480, vagy A utasz-bt@freemail.hu, valamint a www.utasztbt.uw.hu-n.
Rendezvényszervező - esküvőszervező tanfolyam
Egy sikeres rendezvény lebonylítása nem is olyan egyszerű feladat. Vegyünk csak például egy esküvőt! Mennyi sok...
Kutya kozmetikus képzés
A 4TAPPANCS által képviselt, korszerű elmélet és gyakorlat alapjait felhasználó KUTYAkozmetikus képzés indul, az ÚJ OKJ...
EU-s hegesztő tanfolyamok
A minősítő tanfolyamok 1 hetesek, elméleti és gyakorlati képzésből állnak. A tanfolyam minden nap reggel 7 órakor...
Jelnyelvi tanfolyamok
Jelnyelvi tanfolyamok Kedves jelnyelvet tanulók, jelnyelv iránt érdeklődők, jelnyelvet oktatók! Közös...

Belépés

szótár

 
A Tanfolyamok.Net oldal Magyarország egyik legnépszerűbb független tanfolyamkereső oldala, ahol földrajzi és tematikus bontásban kereshetők a különböző tanfolyamok és képzések. Függetlenségünk garancia arra, hogy mindig a legjobb, leginkább megfelelő tanfolyamokat ajánljuk kedves látogatóinknak. Mivel a tanfolyamokat nem mi szervezzük, pusztán megjelenítjük partnereink hirdetéseit csak azok a tanfolyamok kerülnek kiemelésre, amelyeket látogatóink arra érdemesnek találnak. Sőt: mivel minden egyes képzéshez vélemény, megjegyzés fűzhatő, ezért a tanfolyamok sorrendját a látogatók befolyásolják.
Kiadja:Eduwork.hu Kft.
Nézze meg partnereink oldalait is, ahol például érdekes és izgalmas játékokkal ütheti el idejét vagy amennyiben szépülni megújítani szeretné külsejét keresse fel a Szépségkozmetika: kozmetika, szépségszalon oldalát, ahol nem csak kozmetikus képzéseket talál, hanem olyan kezeléseket is igénybe vehet, mint a mezoterápia vagy éppen a mikrodermabrázió amely kezelésekkel testét és arcát egyaránt megújíthatja.