Média kurzus

Helyszín: 
Budapesti képzések

Örömmel értesítem arról, hogy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal „Média Kurzus II.” címen szeminárium sorozatot szervez a médiában dolgozó szakemberek és médiát, kommunikációt tanuló diákok számára. A három alkalommal megrendezésre kerülő egy-egy napos szeminárium célja az, hogy a migrációs vonatkozású aktuális témákat és a bevándorlással kapcsolatos terminológiára vonatkozó kérdéseket interaktív előadások és workshopok formájában vitassák meg a részvevők, szakemberek közreműködésével.

A rendezvények kiváló fórumot biztosítanak arra, hogy a magyarországi újságírók, tévés szakemberek és médiaiskolában tanulók találkozzanak a bevándorlás területén dolgozó szakemberekkel és egymással, továbbá irányított beszélgetések keretében bővítsék tudásukat az idegenrendészeti, menekültügyi és állampolgársági témakörökben.

A kurzusokon központi szerepet kap a média eszközeinek, lehetőségeinek és szerepének beazonosítása a külföldiek magyar társadalomba történő beilleszkedésének elősegítésében.

A szemináriumok három alkalommal, három témakörben kerülnek megrendezésre a Danubius Hotel Hélia szállodában, Budapesten (résztvevők kapnak ebédet és kávét).

2013. október 8.     Integráció vs. Asszimiláció
2013. október 17.     Kulturális sokszínűség
2013. november 19.     Kirekesztés

Tekintettel arra, hogy a szemináriumok az Európai Integrációs Alap 2012. évi allokációjának társfinanszírozásával valósulnak meg, a résztvevők költségeit (ellátás, vidékről érkezők esetén úti költség) a kapcsolódó projekt költségvetése fedezi.

Kérem, hogy amennyiben részt kíván venni a rendezvényen, a www.bmbah.hu honlapról letölthető regisztrációs lapot legkésőbb a szemináriumot megelőző munkanapon 16.00-ig küldje el Somogyi Eszter részére (tel: 06-1-463-9170, e-mail: somogyi.eszter@bah.b-m.hu)

Bízom benne, hogy a rendezvény résztvevői között köszönthetjük!


Somogyi Eszter adatai

Honlap címe (esetleg FaceBook adatlap)
www.bmbah.hu

Telefon 1.
06-1-463-9170


Szűrés

Legkeresettebb tanfolyamok

Mérlegképes könyvelő államháztartási szakon
Az oktatás díja: 98.000 Ft/fő Továbbtanulási lehetőség: - Pénzügyi és számviteli szakellenőr - Okleveles...
Az Európai Unió adórendszere II. - szaktanfolyam Párizsban
A tanfolyam keretében tartandó előadásokat neves külföldi előadók tartják. Ezek angol nyelven folynak, amelynek...
Hiller István: bevonja a törvényelőkészítésbe a kormány a határon túli
"Az elvi kérdéseket már rögtön az első találkozón tisztáztuk, most annak konkrét részleteit tekintettük át, hogy miként...
Shakespeare Színművészeti Akadémia
Elméleti tárgyak: színház és drámatörténet, dramaturgia, művelődéstörténet, jelmez- és viselettörténet, esztétika.A...
OKJ-s targonca vezető tanfolyamok
2008. augusztus 28-tól ismét indulnak az alábbi OKJ-s tanfolyamaink, részletfizetéssel!TARGONCAVEZETŐ,NEHÉZGÉPKEZELŐ,...
Targonca és nehézgépkezelő OKJ-s képzés
telefon: 0630-2687480, vagy A utasz-bt@freemail.hu, valamint a www.utasztbt.uw.hu-n.
Kutya kozmetikus képzés
A 4TAPPANCS által képviselt, korszerű elmélet és gyakorlat alapjait felhasználó KUTYAkozmetikus képzés indul, az ÚJ OKJ...
Rendezvényszervező - esküvőszervező tanfolyam
Egy sikeres rendezvény lebonylítása nem is olyan egyszerű feladat. Vegyünk csak például egy esküvőt! Mennyi sok...
EU-s hegesztő tanfolyamok
A minősítő tanfolyamok 1 hetesek, elméleti és gyakorlati képzésből állnak. A tanfolyam minden nap reggel 7 órakor...
Jelnyelvi tanfolyamok
Jelnyelvi tanfolyamok Kedves jelnyelvet tanulók, jelnyelv iránt érdeklődők, jelnyelvet oktatók! Közös...

Belépés

szótár

 

Legújabb magántanár

A Tanfolyamok.Net oldal Magyarország egyik legnépszerűbb független tanfolyamkereső oldala, ahol földrajzi és tematikus bontásban kereshetők a különböző tanfolyamok és képzések. Függetlenségünk garancia arra, hogy mindig a legjobb, leginkább megfelelő tanfolyamokat ajánljuk kedves látogatóinknak. Mivel a tanfolyamokat nem mi szervezzük, pusztán megjelenítjük partnereink hirdetéseit csak azok a tanfolyamok kerülnek kiemelésre, amelyeket látogatóink arra érdemesnek találnak. Sőt: mivel minden egyes képzéshez vélemény, megjegyzés fűzhatő, ezért a tanfolyamok sorrendját a látogatók befolyásolják.
Kiadja:Eduwork.hu Kft.
Nézze meg partnereink oldalait is, ahol például érdekes és izgalmas játékokkal ütheti el idejét vagy amennyiben szépülni megújítani szeretné külsejét keresse fel a Szépségkozmetika: kozmetika, szépségszalon oldalát, ahol nem csak kozmetikus képzéseket talál, hanem olyan kezeléseket is igénybe vehet, mint a mezoterápia vagy éppen a mikrodermabrázió amely kezelésekkel testét és arcát egyaránt megújíthatja.