Stratégiai marketing képzés
A
stratégiai marketing szakirányú továbbképzés olyan, amely kiemelten kezeli a stratégiai kompetenciákat, mind a stratégiai orientációjú marketing szemléletben, mind pedig a vállalati stratégiához kapcsolódásában.
A képzésben végzettek a marketing fogalmi kereteinek teljes ismeretét kapják.
Megismerik a szakma tradicionális tudásanyagát és emellett a gyorsan változó környezethez, feltételrendszerhez igazodó modern megközelítéseket is.
A hallgatók hozzájutnak a teljes piacszervezési gyakorlat strukturális ismeretéhez, a marketing tudás- és fogalomrendszerének használata mellett, annak gyakorlati felhasználására kompetenssé válnak. Alapvető
készségükké válik a szakma elhelyezése mind a tudomány, mind a teljes piacszervezési és a hozzá kapcsolódó kommunikációs tevékenység területén.
Mivel a képzés kiemelt hangsúlyt fektet a hazai és nemzetközi gyakorlatban sikeresen alkalmazott modern technikák ismeretére, így mind itthon, mind nemzetközi szinten versenyképes, azonnal alkalmazható tudást sajátít el a képzésben résztvevő.
Itt valóban megtanulja a marketinget!
Mitől gondoljuk azt, hogy az elérhető képzések között a mi képzésünk egyedi és az egyik legjobb?
-
valóban gyakorlati szakemberektől sajátíthatják el a szakma fortélyait. Oktatóink gyakorló szakemberek, akik a legnagyobb ügynökségeknél vagy épp a vállalati szférában sikeres vezetők. Ők a marketing mindennapos gyakorlati oldalát tökéletesen ismerik és tapasztalataikat át is adják,
-
a marketing specializált területeiről a legjobb szakemberek közül nyertünk meg oktatóinkat,
-
a
marketing legújabb tendenciái alapján állítottuk össze a tantárgyak
struktúráját. Felesleges történeti, elméleti fejtegetésekkel „nem
tömjük” a hallgatók fejét, ahelyett a gerilla marketingről, az online
marketinről, a trade marketingről vagy épp a többi egyre fontosabbá
váló területről a lehető legtöbbet áruljuk el, hogy a megszerzett
képességeit akár holnap használni tudja, -
az elméletet a gyakorlat alapjának tekintjük, amint azon túl vagyunk, jöhet a gyakorlat. Adunk belőle bőven.
-
az
óráink nemcsak tartalmasak, de élvezetesek is, hiszen oktatóink nemcsak
szakmailag felkészültek, de jó előadók is. Miért is ásítozná végig az
órákat, hisz abból már régen elege van. -
tantermeink modernek, jól felszereltek, minden adott ahhoz, hogy a hallgatók jól érezzék magukat,
-
a képzés munka mellett végezhető, hiszen az oktatás szombatonként történik.
1. A képzés során elsajátítandó kompetenciák:
A stratégiai marketing tanácsadó
-
képessé válik a marketing fogalomrendszerének értelmezésére, használatára,
-
a marketinget képes a szakmák és a tudomány területén elhelyezni,
-
a piacszervezés struktúráit megismeri,
-
betekintést kap a fogyasztói magatartás témáiba,
-
elsajátítja a marketing szemléletet, képesekké válik a stratégiai gondolkodásra,
-
a marketingkommunikációs módszereket megismeri, a részletes áttekintés alapján képessé válik kampányt tervezni, lebonyolítani,
-
kreatív feladatok megoldásaiban biztonságot szerez,
-
a legújabb marketing technikákat megismeri és azokat képes alkalmazni.
2. A képzés során megszerezhető személyes adottságok, készségek
A stratégiai marketing tanácsadó képes
-
értékelni a piaci adatokat, információkat,
-
marketing-kutatásokat szervezni,
-
kiválasztani
a különféle adottságokkal rendelkező gazdasági szervezetek számára
leghatékonyabb marketing technikát, eszközt, stratégiát, -
azokat a gyakorlatban magas színvonalon alkalmazni,
-
alakítani különböző szándékokra a szervezet marketingkommunikációját,
-
kampányt tervezni, szervezni, összeállítani, levezényelni.
A szakképzettség szempontjából meghatározott ismeretkörök:
-
Alapozó ismeretek:
Marketing elmélet, Marketing kutatás, Stratégiai gondolkodás, Vállalkozások gazdaságtana
-
Szakmai elméleti ismeretek:
Fogyasztói
magatartás, Marketing pénzügyek, Trade marketing, Reklámpszichológia,
Public Relations, Marketingkommunikáció, Szolgáltatásmarketing,
Politikai marketing, CSR
-
Gyakorlati ismeretek
Marketing
a gyakorlatban, Marketing szemlélet, Direkt marketing, Reklámkutatás és
tervezés, Márkamenedzsment, Médiatervezés, Marketing szoftverek, Üzleti
prezentáció, Gerilla marketing, Event menedzsment
A képzés szakmai vezetője: Perlaky-Papp József, főiskolai docens
Vezető oktatóink:
-
Sas István - címzetes főiskolai docens médiaszakértő, reklámfilmrendező
-
Wermer András - stratéga, wermer.hu
-
Dr. Nagy Bálint, a Vodafone kommunikációs igazgatója, a Magyar Reklámszövetség elnöke
- Bruck Gábor, a Sawyer Miller Group ügyvezető igazgatója,több miniszterelnök és a főpolgármester volt stratégiai tanácsadója
-
Dr. Szeles Péter- a Magyar Public Relations Szövetség elnöke
-
Hivatal Péter, a Metropol vezérigazgatója, a Direkt Marketing SZövetség elnöke
- Bíró Péter Dr., korábban több nagy cég és szervezet marketing igazgatója (Idegenforgalmi
Propaganda és Kiadó Vállalat, Hungexpo Rt., McDonald's, Siemens, MÁV),
jelenleg a BP International Business Promotion ügyvezetője - Dr. Szabó D. Tamás, a Magyar Telekom ex-marketing igazgatója, médiatervezési szakértő
-
Babarczy Jolán MBA, tanácsadó, a Direkt Marketing SZövetség elnökségi tagja
-
Salamon Éva - online marketing szakértő, Velin Kommunikáció
-
Feitel Balázs - ügyfélkapcsolati igazgató, Millward Brown
-
Dr. Csépe Andrea Phd, főiskolai docens, gyógyszer marketing szakértő
-
Czirják István - sales manager, Sony
-
Dr Fazekas Ildikó - az Önszabályozó Reklámtestület főtitkára, főiskolai docens
-
Kisantal Gyula - kreatívigazgató, D'arcy Avenue
-
Büttl Krisztián, brand manager, Red Bull,
-
Schwang Zoltán - marketing manager, Metro
-
Nagy Szilvia - szolgáltatás manager, Budapest Airport Zrt.
-
Kőszegi András - cégvezető, BrandTrend Kommunikáció
-
Kisházy Gergely - pszichológus, tréner, Cova
-
Kaizer Gábor - stratégiai igazgató, Revision
-
Bonyhádi Gábor - ügyfélkapcsolati igazgató, Revision
- Horváth István - közgazdász, vezető elemző, Stratégiai Elemzések Központja
-
Morva Gábor - kommunikációs igazgató, EYE WATCH Global Network Kft., MPRSZ elnökségi tag
-
Dr.
Papp-Váry Árpád - főiskolai docens, a BKF marketing és Üzleti
kommunikációs Intézetének vezetője, Marketing&Management
főszerkesztője -
Dér Csaba Dezső - kulturális menedzser, az Arts & Business szakirány vezetője, a BKF oktatója
-
Draskovics Ildikó - kutatásvezető, TNS Hungary
-
Lázárfalvi Tamás, East Way Média Kft, new média igazgató, web kommunikációs és new media szakértő
-
Perlaky
- Papp József - főiskolai docens, ügyvezető igazgató, Stratégiai
Elemzések Központja, az MPRSZ elnökségi tagja, a stratégiai marketing
szakirány vezetője
Lelkes hallgatóink készítettek rövid interjút vezető oktatóinkkal:
(Vigyázz amatőr felvétel profikról!)
Sas István, címzetes főiskolai docens, reklámfilmrendező, médiaszakértő >>
Kisantal Gyula, kreatívigazgató, D'arcy Avenue >>
Feitel Balázs, ügyfélkapcsolati igazgató, Millward Brown >>
Megszerezhető végzettség neve:
Stratégiai marketing tanácsadó
A képzés időtartama: 3 félév, összesen 300 kontaktóra. Oktatás szombatonként.
A képzés díja: 165.000 Ft / félév + 5000 Ft extra szolgáltatási díj /félév
Felvételi követelmények, felvételi eljárás:
A
szakirányú továbbképzésre mindazon egyetemi vagy főiskolai végzettségű
szakemberek jelentkezhetnek, akik oklevelüket a jelentkezést megelőzően
megszerezték.
On-line
jelentkezéskor a jelentkező 9,000 Ft regisztrációs díjat fizet, amit
beiratkozáskor levonunk a tandíjából. Ha bármilyen okból a jelentkező
eláll a jelentkezéstől, akkor nincs módunkban visszautalni a korábban
szándékerősítésként befizetett regisztrációs díjat, más esetben a díjat
visszautaljuk számára.
Elérhetőségünk:
Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola
Szakirányú Továbbképzési Központ
1149 Budapest, Egressy út 178/G., 301-es iroda
(keddtől péntekig: 9-16; szombaton 9-14)
telefon: 06-1-273-2419 (H-P: 8-16)
fax: 06-1-273-2410
e-mail: szakirany@bkf.hu
Hallgatóink rólunk mondták:
"Örülök, hogy stratégiai marketing másoddiplomám megszerzésére megtaláltam azt az iskolát, amelyet már régóta kerestem:
- egy olyan képzést, ami magába foglal mindent, amit ma egy szakmailag felkészült marketingesnek illik tudnia, és tudnia kell
- szombatonkénti oktatást, hogy munka mellett is könnyen elvégezhető legyen az iskola
- kiváló szakmai előadókat
- mosolygós, segítőkész tanárokat és dolgozókat
- naprakész infrastruktúrát
Kihagytam valamit? Nem probléma… Egészen biztos vagyok benne, hogy a BKF-en megtalálod."
Gregor Judit - I. féléves hallgató
További információ a díjról: http://www.csrhungary.eu/pid/csrhungarydij2009
Érdeklődés és további információ:
http://www.bkf.hu/kepzeseink/402/strategiai-marketing.html
