Üzleti Start- gyakorlatias vállalkozás beindító tanfolyam Pécsett!

Budapesti képzések

Business Start tanfolyamunkat azoknak ajánljuk, akik most tervezik vállalkozás indítását, vagy még vállalkozásuk "első évében" vannak.
A képzés segítségével megtervezheti vállalkozásának felépítését, és segítünk abban is, hogy ne keveredjen el a vállalkozásokat övező jogi-adózási rengetegben.
A tanfolyam azoknak is hatalmas segítséget jelent, akik "kényszervállalkozók", tehát nem saját elhatározásból vállalkoznak, hanem az élet, a munkaerőpiaci körülmények "rákényszerítik" őket arra, hogy belevágjanak valami újba, de igazából nem tudják, hogyan is kezdjenek neki.A tanfolyam ára tartalmazza a szükséges jegyzeteket és egyéb oktatási segédanyagokat, valamint a vizsgadíjat!
A tanfolyam részletekben is fizethető.

A képzés hétvégi, távoktatásos formában is elvégezhető (havi 2-3 alkalom).
A távoktatásos képzésen egy alkalommal 6-8 tanórát tartunk.

A tanfolyam gyakorlatias képzés, ami azt jelenti, hogy elsősorban a gyakorlatra helyeződik a hangsúly az oktatás során.

Részletes tematika itt!
http://www.vallalkozoi-tanfolyamok.net/gazdasagi_uzleti_tanfolyam.htm

A Vállalkozó Tanoda nem letölthető eBook-okat, tanácsokat, vagy meggazdagodási lehetőségeket kínál.
Mi olyan tanfolyamokat kínálunk Önnek, amelyek minőségi, gyakorlatias tudást adnak, és a képzéseken tanultakat azonnal alkalmazni tudja majd saját vállalkozásában/szakmájában.

Vállalkozó Tanoda
A magyar kisvállalkozók iskolája!
VTTel. 30/523-0695
30/233-9690
support@vallalkozoi-tanfolyamok.net
www.vallalkozoi-tanfolyamok.net


Pályázatíró tanfolyam Pécsett!

Baranya megyei képzések

A képzés során elsajátíthatja a pályázatírási technikákat és módszereket, ill. megtanulhatja egy pályázat összeállításának menetét! A képzés elvégzése után képes lesz pályázati dokumentációt készíteni! Képzésünket kis-és középvállalkozóknak, valamint azoknak is ajánljuk, akik pályázatírással szeretnének foglalkozni!
Civil szervezetek, alapítványok számára szintén ideális képzés.

Tanfolyamunk többek közt az alábbi fontos kérdésekre ad választ:- Hogyan írjunk nyertes pályázatot? Melyek egy sikeres pályázat jellemzői?
- Mire pályázzunk? Ki pályázhat?
- Hogyan építsük fel helyesen a pályázati dokumentációt?
- Hogyan történik a nyomon követés?

Részletes tematika itt!
http://www.vallalkozoi-tanfolyamok.net/palyazatiro_tanfolyam_oktatas.htm

Szükséges végzettség: érettségi bizonyítvány.

Vállalkozói Tanfolyamok

Vállalkozó Tanoda
A magyar kisvállalkozók iskolája!

Tel. 30/523-0695
30/233-9690
support@vallalkozoi-tanfolyamok.net
www.vallalkozoi-tanfolyamok.net


Ügyintéző titkár tanfolyam Budapest

Budapesti képzések

 A legközelebbi tanfolyam tervezett kezdete: 2010. ősz

Időbeosztás: heti 2 x 4 tanóra, kedd és csütörtök este 17-20.15 óráig
Időtartam: 2 félév

Tandíj egy összegben 108 500 Ft, részletfizetés: 2 x 54250 vagy 7 x 15 500 Ft

Hozzon még egy jelentkezőt és 10000 Ft kedvezményt kap a vizsga díjából!
További kedvezményeinkről itt olvashat!  

A beiratkozás feltétele: érettségi

Emelt szintű szakképesítés. OKJ-száma: 54 346 01 0010 54 03

Feladatai: Adatbeviteli feladatot végez. Ügyvitel-technikai eszközöket, berendezéseket használ. Iratokat, dokumentumokat kezel, selejtez, leltároz. Dokumentumszerkesztési feladatot végez. Gazdálkodással kapcsolatos részfeladatot, feladatot végez. Ügyintézői és protokollfeladatokat lát el. Rendezvényeket, eseményeket szervez. Szakmai irányítással pr-tevékenységet végez, részt vesz a személyügyi feladatok ellátásában. Személyi titkári, menedzserasszisztensi feladatokat lát el.
A szakképesítés birtokában betölthető munkakör: Titkárnő (FEOR 4191)

A képzés helyszíne:
KOTK Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központ
1074 Budapest, Szövetség utca 37.

Telefon: 344-51-99

 E-mail: info@kotk.hu

ONLINE JELENTKEZÉS


Idegennyelvi titkár képzés Budapest

Budapesti képzések

A legközelebbi tanfolyam tervezett kezdete: 2010. ősz

Időbeosztás: heti 2x4 tanóra, kedd, csütörtök este 17-20.15 óráig + a 2. félévtől 1x3 tanóra hétfő este is.
Időtartam: 2 félév

Tandíj egy összegben: 140 000 Ft, részletfizetés: 2 x 70 000 vagy 8x 17 500 Ft

A beiratkozás feltétele: érettségi és középfokú (B1 szintű) nyelvtudás angol vagy német nyelvből (nyelvvizsga nem szükséges)

Hozzon még egy jelentkezőt és 10000 Ft kedvezményt kap a vizsga díjából!

További kedvezményeinkről itt olvashat! 

Emeltszintű szakképesítés. OKJ-száma: 54 346 01 0010 54 01

Feladatai: Adatbeviteli feladatot végez. Ügyviteltechnikai eszközöket, berendezéseket használ. Iratokat, dokumentumokat kezel, selejtez, leltároz. Dokumentumszerkesztési feladatot végez. Gazdálkodással kapcsolatos részfeladatot, feladatot végez. Ügyintézői feladatokat lát el. Protokoll feladatokat lát el. Rendezvényeket, eseményeket szervez. Szakmai irányítással pr-tevékenységet végez, részt vesz a személyügyi feladatok ellátásában. Idegen nyelven kommunikál.
A szakképesítés birtokában betölthető munkakör: Titkárnő (FEOR 4191)

Ügyintéző titkároknak csak egy modul (Titkári ismeretek idegen nyelven - angol) elvégzésével megszerezhető az idegen nyelvi titkár szakképesítés. Kezdés 2010. márciusban, péntek délutánonként! A részletekről Szabó Anita tanulmányi felelőstől lehet érdeklődni: 344-51-99, tanulmanyi.szaboa@kotk.hu

KOTK Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központ
1074 Budapest, Szövetség utca 37.

Telefon: 344-51-99 

E-mail: info@kotk.hu

ONLINE JELENTKEZÉS


Gépíró, szövegszerkesztő tanfolyam

Budapesti képzések

Időbeosztás: heti 2x4 tanóra hétfőn és szerdán 17.00-20.15 óráig

Időtartam: kb. 1 félév (az ügyintéző titkár tanfolyam részeként) 

Tandíj egy összegben: 79 500 Ft, részletekben: 2 x 39 750 vagy 5 x 15 900 Ft.
Vizsgadíj: kb. 30000 Ft

A beiratkozás feltétele: a nyolcadik évfolyam elvégzésével tanúsított iskolai végzettség

Hozzon még egy jelentkezőt és 10000 Ft kedvezményt kap a vizsga díjából!
További kedvezményeinkről itt olvashat!  

A képzés helyszíne:

KOTK Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központ
1074 Budapest, Szövetség utca 37.

Telefon: 344-51-99 Szabó Anita tanulmányi felelős


Középfokú szakképesítés. OKJ-száma: 33 346 01 0100 3102
Az irodai asszisztens szakképesítés rész-szakképesítése.

Az irodai asszisztens feladatai: adatbeviteli feladatot végez. Ügyvitel-technikai eszközöket, berendezéseket használ. Iratokat, dokumentumokat kezel, selejtez, leltároz. Dokumentumszerkesztési feladatot végez. Elektronikus szövegfeldolgozást végez. Irat- és dokumentumszerkesztést végez. Számítógépen információt kezel. Gazdálkodással kapcsolatos részfeladatot végez.
A szakképesítés birtokában betölthető munkakör: irodai adminisztrátor (FEOR 4193)

E-mail: info@kotk.hu

ONLINE JELENTKEZÉS


Irodai asszisztens tanfolyam Budapest

Budapesti képzések

A KOTK Külkereskedelmi  Oktatási és Továbbképző Központ kedvezményekkel és akciókkal várja a jelentkezőket! 

A legközelebbi irodai asszisztens tanfolyam kezdete: 2010 ősz

Időbeosztás: heti 2x4 tanóra, hétfő és szerda este 17-20.15 óráig

Időtartam: 2 félév

Tandíj egy összegben 108500 Ft, részletfizetés: 2 x 54250 vagy 7 x 15 500 Ft

Hozzon még egy jelentkezőt és 10000 Ft kedvezményt kap a vizsga díjából!

További kedvezményeinkről itt olvashat! 
  
A képzés helyszíne: KOTK Kft. 1074 Bp. Szövetség utca 37.

Középfokú szakképesítés. OKJ-száma: 33 346 01 1000 0000

Az irodai asszisztens feladatai: adatbeviteli feladatot végez. Ügyvitel-technikai eszközöket, berendezéseket használ. Iratokat, dokumentumokat kezel, selejtez, leltároz. Dokumentumszerkesztési feladatot végez. Elektronikus szövegfeldolgozást végez. Irat- és dokumentumszerkesztést végez. Számítógépen információt kezel. Gazdálkodással kapcsolatos részfeladatot végez. Kapcsolatot létesít és tart fenn. Írásbeli kapcsolattartási feladatokat lát el. A szakképesítés birtokában betölthető munkakör: irodai adminisztrátor (FEOR 4193)

A beiratkozás feltétele: a tizedik évfolyam elvégzésével tanúsított általános iskolai végzettség* vagy 8 osztály (*azoknál a jelenktezőknél, akik az 1998/99-es tanévet követően fejezték be az általános iskola 8. osztályát, a régebben végzetteknél elég a 8 általános).

KOTK Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központ
1074 Budapest, Szövetség utca 37.

Telefon: 344-51-99

E-mail: info@kotk.hu

ONLINE JELENTKEZÉS


Iskolatitkár tanfolyam - Budapest, VII. kerület

Budapesti képzések

Iskolatitkár képzés a főváros szívében, gyakorlott oktatókkal, saját vizsgaszervezéssel. Az iskolatitkár kezeli a tanügyi dokumentumokat. Az iskolatitkár megrendeli a tanügyi nyomtatványokat szakmai irányítással.

Soter-Line Oktatási Központ
1073 Budapest, Erzsébet krt. 7.

Tel.: 887-2323, 887-2320
Fax: 887-2324

Email: info@soterline.hu
Web: http://www.soterline.hu/iskolatitkar


Általános asszisztens képzés

Országos képzések

ÁLTALÁNOS ASSZISZTENS

A szakképesítés azonosító (OKJ) száma: 52 720 01 0010 52 01
A szakképesítés megnevezése: Általános asszisztens
A szakképesítés szintje: Középfokú
Jelentkezés feltétele: Középfokú végzettség (érettségi),
egészségügyi alkalmasság

A tanfolyam célja:
A tanfolyam célja olyan szakemberek képzése, akik egészségügyi
intézményekben, kórházakban, rendelőintézetekben a legjellemzőbb
munkakörök, foglalkozások betöltéséhez szükséges kompetenciákkal
rendelkeznek. Az adott munkakörben elvégzendő feladatokat megfelelő
módon, a szakmai ismereteiket, kézségeiket, képességeiket valamint
személyes, társas és módszertani kompetenciákat kitűnően alkalmazzák.

Főbb témakörök (modulok):

 2321-06 Interakció az egészségügyi ellátásban
 2326-06 Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem
 2328-06 Egészségmegőrzés – egészségfejlesztés – egészségnevelés
 2327-06 Első ellátás-elsősegélynyújtás
 2374-06 Betegmegfigyelés-tünetfelismerés
 2375-06 Diagnosztizálás-monitorozás-előkészítés
 2376-06 Beavatkozás-asszisztálás-dokumentálás

Fontos tudni, hogy
 a fent felsorolt témakörökből modulzáró vizsgát kell tenni. A sikeres modulzáró vizsgák a záróvizsga megkezdésének feltételei
 az elméleti oktatási napok mellett a szakmai gyakorlat (600 óra) a
kórházak, rendelőintézetek munkarendje szerint egyénileg egyeztetett
időpontokban történik. (leginkább hétköznaponként)
 magánszemélyeknek az oktatási díj havi bontásban is fizethető, mely a
jelentkezési lapon kérelmezhető. Az oktatás díja havi bontásban, 18
egyenlő részletben fizethető.
 10 %-os OKTÁV Kismama kedvezményt igénybe vehetik azok az édesanyák,
akik jelentkezéskor igazolják, hogy a tanfolyam kezdési időpontjában 3
évesnél kisebb gyerekük van. A kedvezmény mértékét a gyermekek száma
nem befolyásolja.
 a tanfolyami részvétel nem pótolja az otthoni felkészülést. A jobb
felkészülés és a sikeres vizsga érdekében egyes tantárgyak elméleti
oktatása otthon megoldandó feladatokkal is kiegészül.
 Vállalkozás a tanfolyami díjat a szakképzési hozzájárulás terhére
elszámolhatja. A szükséges dokumentumokat jelentkezőink részére
biztosítjuk!

Képzési helyszínek Budapest Szombathely Miskolc Győr Esztergom
Időtartam 18 hónap 18 hónap 18 hónap 18 hónap 18 hónap
Tervezett
kezdés 2009. február 21. 2009. március 07. 2009. február 21. 2009. március 07. 2009. február 21.
Tervezett vizsgaidőszak 2010. július 2010. július 2010. július 2010. július 2010. július
Tanfolyami napok Szombat:
90-1500
Hétfő, szerda:
90-1300
Hétfő, szerda:
160-2000 Szombat:
90-1500 Szombat:
90-1500 Szombat: 90-1500 Szombat:
90-1500
Cím Oktáv Továbbképző Központ Zrt.
1143 Budapest, Gizella út 42-44. Sugár út 15. Miskolci Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar
Miskolc, Mész u. 1. Kazinczy Gimnázium
9021 Győr
Eötvös tér 1. Oktáv Zrt.
2509 Esztergom-kertváros, Wesselényi u. 35-39.
Oktatási díj (elmélet + gyakorlat) 18 * 19. 900,- Ft 18 * 19. 900,- Ft 18 * 19. 900,- Ft 18 * 19. 900,- Ft 18 * 19. 900,- Ft

Kedvezmények Magánszemélyeknek részletfizetési lehetőség (10 részlet)
OKTÁV-nál végzett jelentkezőnek 10 %
Egyösszegű fizetés esetén 5 %
10 %-os OKTÁV Kismama kedvezményt igénybe vehetik azok az édesanyák,
akik jelentkezéskor igazolják, hogy a tanfolyam kezdési időpontjában 3
évesnél kisebb gyerekük van. A kedvezmény mértékét a gyermekek száma
nem befolyásolja.

Vállalkozás a tanfolyami díjat a szakképzési hozzájárulás terhére elszámolhatja
Jegyzet rendelés szerint
Vizsgadíj
Vizsgaközpontnak fizetendő
Elérhetőségek 06-1-201-2408, fax: 201-8456
33/435-755
bansagi@oktav.hu, siklosim@oktav.hu


Iskolatitkár tanfolyam

Budapesti képzésekNy.t.sz.: 11-0019-04 Akkreditáció: AL-0048 ÜGYVITELI TITKÁR Szaktanfolyam (tanfolyam) Elágazás: Idegennyelvi titkár képzés: 54 346 01 0010 54 01 Iskolatitkár képzés: 54 346 01 0010 54 02 Ügyintéző titkár képzés: 54 346 01 0010 54 03 A szakképesítés azonosító /OKJ/ száma: 54 346 01 0000 00 00 A szakképesítés megnevezése: Ügyviteli titkár Szint: emelt szintű szakképesítés Felügyeleti szerv: Szociális és Munkaügyi Minisztérium Vizsgáztató intézmény: OKTÁV Zrt. A jelentkezés feltétele: érettségi vizsga FEOR száma: 4191 Titkárnő A szakképesítéssel rokon szakképesítések: 33 346 01 0000 00 00 Irodai asszisztens Az ügyviteli titkár szakképesítéssel rendelkező alkalmazza szakmai ismereteit. Adatbeviteli feladatokat végez, ügyviteli-technikai eszközökkel. Selejtez, leltároz, dokumentumokat kezel, gazdálkodás-hoz kapcsolódó ügyintézői és protokoll feladatokat lát el. PR tevékenységet végez. Titkári feladatokat lát el idegen nyelven szóban és írásban. Közreműködik tanügyigazgatási, ügyviteli valamint oktatási intézmény kapcsolattartási feladatainak ellátásában. Részt vesz iskolai események szervezésében, valamint személyügyi feladatok ellátásában, irányításában, személyi titkári menedzserasszisztensi feladatokat lát el. Elágazások Oktatási költség Vizsgadíj Jegyzetköltség Idegennyelvi titkár (titkári ügyintézés idegen nyelven) 150.000,- Ft/év 30.000,- Ft 20.000,- Ft Iskolatitkár (iskolai ügyintézés, szervezés) 150.000,- Ft/év 30.000,- Ft 20.000,- Ft Ügyintéző titkár (személyi titkár és irodai ügyintézés) 150.000,- Ft/év 30.000,- Ft 20.000,- Ft ÜGYVITELI TITKÁR (mindhárom szakképesítés) 200.000,- Ft/év 40.000,- Ft 20.000,- Ft Képzési helyszínek Budapest Esztergom-kertváros Tatabánya Időtartam 1 év 1 év 1 év Tervezett kezdés Tanfolyami napok Péntek du., szombat de. Péntek du., szombat de. Péntek du., szombat de. Cím Katona József Szki. 1138 Bp, Váci u. 107. 2509 Esztergom-kv. Wesselényi u. 35-39. 2800 Tb. Győri u. 23. Elérhetőségek 06/1/201-2408 06/33/435-755 06/34/510-272 Honlap: www.oktav.hu E-mail: oktav@oktav.hu 06/40/990-000 Helyi hívás! Glevitzky Istvánné 06/20/912-5281 glevi@oktav.hu Dömösi Ágnes 06/20/777-9240 agica@oktav.hu A tanfolyamon az egyéni fizetők részére kamatmentes részletfizetési lehetőséget biztosítunk, illetve egyösszegű befizetés esetén 5 % kedvezményt adunk az oktatási díjból. A képzést a vállalkozások a szakképzési hozzájárulás terhére elsz

Idegennyelvi titkár tanfolyam

Budapesti képzések

Ny.t.sz.: 11-0019-04                                                                                                                           Akkreditáció: AL-0048

 

 

ÜGYVITELI TITKÁR TANFOLYAM

szaktanfolyam

 

Elágazás:

Idegennyelvi titkár: 54 346 01 0010 54 01

Iskolatitkár: 54 346 01 0010 54 02

Ügyintéző titkár: 54 346 01 0010 54 03

 

A szakképesítés azonosító /OKJ/ száma:     54 346 01 0000 00 00

A szakképesítés megnevezése:                                   Ügyviteli titkár

Szint:                                                              emelt szintű szakképesítés

Felügyeleti szerv:                                           Szociális és Munkaügyi Minisztérium

A jelentkezés feltétele:                                               érettségi vizsga

FEOR száma:                                                4191 Titkárnő

A szakképesítéssel rokon szakképesítések:    33 346 01 0000 00 00 Irodai asszisztens

           

 

Az ügyviteli titkár szakképesítéssel rendelkező alkalmazza szakmai ismereteit. Adatbeviteli feladatokat végez, ügyviteli-technikai eszközökkel. Selejtez, leltároz, dokumentumokat kezel, gazdálkodás-hoz kapcsolódó ügyintézői és protokoll feladatokat lát el. PR tevékenységet végez. Titkári feladatokat lát el idegen nyelven szóban és írásban. Közreműködik tanügyigazgatási, ügyviteli valamint oktatási intézmény kapcsolattartási feladatainak ellátásában. Részt vesz iskolai események szervezésében, valamint személyügyi feladatok ellátásában, irányításában, személyi titkári menedzserasszisztensi feladatokat lát el.

 

Elágazások

Oktatási költség

Vizsgadíj

Jegyzetköltség

Idegennyelvi titkár

(titkári ügyintézés idegen nyelven)

150.000,- Ft/év

30.000,- Ft

20.000,- Ft

Iskolatitkár

(iskolai ügyintézés, szervezés)

150.000,- Ft/év

30.000,- Ft

20.000,- Ft

Ügyintéző titkár

(személyi titkár és irodai ügyintézés)

150.000,- Ft/év

30.000,- Ft

20.000,- Ft

ÜGYVITELI TITKÁR

(mindhárom szakképesítés)

200.000,- Ft/év

40.000,- Ft

20.000,- Ft

 

 

Képzési helyszínek

Budapest

Esztergom-kertváros

Tatabánya

Időtartam

1 év

1 év

1 év

Tervezett kezdés

2009.03.07.

2009.03.07.

2009.03.07.

Tanfolyami napok

Péntek du., szombat de.

Péntek du., szombat de.

Péntek du., szombat de.

Cím

Katona József Szki.

1138 Bp, Váci u. 107.

2509 Esztergom-kv. Wesselényi u. 35-39.

2800 Tb. Győri u. 23.

Elérhetőségek

06/1/201-2408

06/33/435-755

06/34/510-272

Honlap: www.oktav.hu E-mail: oktav@oktav.hu 06/40/990-000 Helyi hívás!

Glevitzky Istvánné 06/20/912-5281 glevi@oktav.hu

Dömösi Ágnes 06/20/777-9240 agica@oktav.hu

 

 

Egyéni fizetők részére kamatmentes részletfizetési lehetőséget biztosítunk, illetve

egyösszegű befizetés esetén 5 % kedvezményt adunk az oktatási díjból.

Vállalkozások a szakképzési hozzájárulás terhére elszámolhatják!


Office management képzés, tréning

Budapesti képzések

A tréningen fejlesztjük a titkársági munkákhoz szükséges kommunikációs és szervezési képességeket, áttekintjük a vezetői munka, támogatási formáit és bemutatjuk a magas szintű munkához elengedhetetlen szakmai és titkársági ismereteket. A résztvevők program során megszerzett tudása nagyban segíti a hatékony irodaműködtetést.

Kiknek ajánljuk?
Titkársági munkatársaknak, vezetők mellett dolgozó titkárnőknek, menedzser-asszisztenseknek.

Főbb témakörök:
- Titkársági kommunikáció, általános és speciális kommunikációs ismeretek.
- Munkahelyi kommunikáció helyi sajátosságai, kommunikációs élethelyzetek.
- Társalgás, belső és külső ügyfelekkel való tárgyalás előkészítése.
- Technikai eszközök használata, telefonos kapcsolatteremtés.
- Kapcsolatok és kapcsolatteremtés a titkárságon.
- Titkársági feladatok, önálló munkavégzés.
- Hatékony időgazdálkodás, fontossági sorrend a feladatokban.
- Hogyan mentesítsük a vezetőt a rutinfeladatoktól?
- Információk szervezési kérdések
- konfliktuskezelés.
- Munkahelyi (vezető, munkatárs ügyfél) konfliktusok kezelése.
- Nehéz kommunikációs helyzetek a munkahelyen, nehéz emberek kezelése.

Időtartam: 2 nap

Választható időpontok: 2008. 12. 17-18.
SZERVEZÉS ALATT. A csoportlétszám 2008. 11. 21.-én 2 fő.

A TRÉNING HELYSZÍNE:

HUNGEST Hotel Griff ***    1113 Budapest, Bartók Béla út 152.

 
AZ OKATATÁS DÍJA:

72.000 Ft+Áfa /2nap

Amely tartalmazza: a teljes képzés, valamint a segédletek árát, továbbá a büfé költséget.

INFORMÁCIÓK A JELENTKEZÉSHEZ: www.eu-trening.hu

AKCIÓ! Azoknak a cégeknek, amelyek az EU-TRÉNING által megrendezésre kerülő nyílt tréningek egyikén két fővel képviseltetik magukat, lehetőséget biztosítunk arra, hogy az adott tréningre egy harmadik főt is delegáljanak, mely személy képzési költségét cégünk átvállalja!


Hatékonyság és asszertivitás az ügyfélszolgálatban képzés

Budapesti képzések

Akiknek ajánljuk
Ügyfélszolgálatos, recepciós kollégáknak, titkárnőknek és mindazoknak, akik belső és külső ügyfél kapcsolattal rendelkeznek.


Irodai asszisztens képzés, tanfolyam

Heves megyei képzések

(OKJ 33 346 01 1000 00 00)
Az irodai asszisztens a főnök jobb keze. Ő az, ki leveszi a felettese válláról az adminisztratív terheket. Egy jó asszisztens óriási segítség a munkaadónak. Irodai asszisztens szeretnél lenni? Szeretettel látunk a Talentum'99 hétvégi iskolájában!


Ügyfélszolgálati kommunikációs tréning

Budapesti képzések

Nytsz:
11-0019-04                                                                                                       Akkreditációs szám: 0048



 

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI Kommunikációs TRÉNING

 

 

A tréning célja, hogy
az ügyfélszolgálaton dolgozó munkatársak kommunikációs készsége javuljon:

  • Tudatosan kommunikáljanak az ügyfelekkel
    élőszóban és telefonon egyaránt
  • Probléma - feltárási és – megoldási
    technikákat ismerjenek meg
  • Képessé váljanak cégük üzleti céljainak
    elérése érdekében az ügyfelek problémáinak gyors és hatékony megoldására

A tréning tartalma:

  • A kommunikáció, mint a kölcsönös megértés művészete
  • A személyes és a telefonos kapcsolattartás jellegzetességei
  • Önismeret – ügyfélismeret hatékonyságunk szolgálatában
  • Emberi játszmák az ügyfélszolgálaton
  • A panaszkezelés szabályai
  • Csak minden 27. elégedetlen ügyfél reklamál!!
  • Az aktív hallgatás és kérdezés titkai
  • Kapcsolattartás a belső vevőkkel
  • Stressz-kezelés, önmenedzselés

 

 

 

Céghez
kihelyezett tréning csoport részvételi díja a 2005-ös ár:
290 000.- Ft
+
ÁFA/nap/ 12-15 fős csoport

Egyedi
tematika kidolgozásával, a megrendelővel megállapított helyen és időben,

terembérlet
és étkezési költség nélkül.

 

Nyílt
tréning időpontok:

2009.
április 27-28. / H-K/ 
2009. május 29-30. /P-SZ/

 

Választható
OKTÁV Helyszínek :  OKTÁV Zrt Bp. XIV Gizella út 42-44.
 Esztergom-kertváros Hotel OKTÁV, Tatabánya,
Székesfehérvár, Győr


Részvételi díj  (2005-ös) = 75 000.-
Ft + ÁFA /fő/2 nap

A
részvételi díj tartalmaz minden résztvevő számára:

-
ebédet, a kávét, üdítőt, süteményeket

-
írószereket és a

- a tréning elvégzését igazoló Tanúsítványt

Az étkezés díját külön sorban feltüntetjük a számlán

 

Tréning-programjaink
elszámolhatók a szakképzési hozzájárulás terhére!

További
felvilágosítás, cégre szabott tréning-program kidolgozása:

Garay
Klára 0620/777-9260   garay@oktav.hu

 


Személyügyi ügyintéző képzés

Budapesti képzések

Ny.t.sz.: 11-0019-04                                                                                                                                     Akkr. sz.: 0048

SZEMÉLYÜGYI ÜGYINTÉZŐ
/részszakképesítés/

A szakképesítés azonosító (OKJ)
száma:                  54 345 06 0100 52
01
A szakképesítés szintje:                                             Középfokú
szakképesítés
Felügyeleti szerv:                                                       Szociális
és Munkaügyi Minisztérium
A jelentkezés feltétele:                                              Érettségi
vizsga

Betölthető
munkakörök:
Humánpolitikai
szervező (FEOR 2523)

A
szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása

Biztosítja
a szükséges munkaerő létszámot és az összetételt.
Közreműködik a személyügyi tevékenység feladatainak megoldásában. Vizsgálja a
foglalkoztatás hatékonyságát.
Közreműködik a javadalmazási és ösztönzési rendszer kidolgozásában és
alkalmazásában.
Megtervezi és megszervezi a munkavállalók képzését. Részt vesz a szociális és jóléti
feladatok megoldásában. Adatszolgáltatási és statisztikai feladatokat lát el.

A
képzés során oktatott szakmai modulok:

  • Személyügyi, munkaerő piaci, társadalombiztosítási és
    bérügyi feladatok ellátásának szabályozási háttere, ügyviteli megoldások
    és módszerek.                          0743-06
  • A foglalkoztatással és a munkavállalók alkalmazásával
    összefüggő személyügyi ügyintézői alapfeladatok.                                                                    0750-06
  • A munkaerőpiacra épülő, emberi erőforrás-gazdálkodás
    tervezési, statisztikai, adatkezelési ügyintézői tevékenységek.                                               0751-06

Képzés helye

 

Budapest, 1143 Gizella út 42-44.
Megfelelő létszám esetén

Tatabányán, Esztergom-kertvárosban és
Győrben is

Tervezett kezdés

2009. április 25. szombat, 9 óra

Tervezett befejezés

2010. január

Tanfolyami napok

Szombatonként 9-14
óráig

Tanfolyami díj

130 000.- Ft

Vizsgadíj

40.000,-Ft, mely jogszabályváltozás
esetén változhat

Jegyzetköltség

Igény szerint kb.  20 000.- Ft

További
felvilágosítás:

 201-2408, 225-1102 T/F: 201-8456

Garay Klára oktatási
főmunkatárs garay@oktav.hu

Pethő Erika
tanfolyamszervező petho@oktav.hu


Vállalkozások a szakképzési
hozzájárulás terhére elszámolhatják.

Magánszemélyek részletfizetési kedvezményt
kérhetnek.

Kismama kedvezmény: 20%


Ügyviteli titkár képzés, tanfolyam

Budapesti képzések

    Ny.t.sz.: 11-0019-04                                                                                                                           Akkreditáció: AL-0048  ÜGYVITELI TITKÁRSzaktanfolyam (tanfolyam) Elágazás:Idegennyelvi titkár képzés: 54 346 01 0010 54 01Iskolatitkár képzés: 54 346 01 0010 54 02Ügyintéző titkár képzés: 54 346 01 0010 54 03 A szakképesítés azonosító /OKJ/ száma:     54 346 01 0000 00 00A szakképesítés megnevezése:                                   Ügyviteli titkár Szint:                                                              emelt szintű szakképesítésFelügyeleti szerv:                                           Szociális és Munkaügyi MinisztériumVizsgáztató intézmény:                                  OKTÁV Zrt.A jelentkezés feltétele:                                               érettségi vizsgaFEOR száma:                                                4191 TitkárnőA szakképesítéssel rokon szakképesítések:    33 346 01 0000 00 00 Irodai asszisztens                                                                                                   Az ügyviteli titkár szakképesítéssel rendelkező alkalmazza szakmai ismereteit. Adatbeviteli feladatokat végez, ügyviteli-technikai eszközökkel. Selejtez, leltároz, dokumentumokat kezel, gazdálkodás-hoz kapcsolódó ügyintézői és protokoll feladatokat lát el. PR tevékenységet végez. Titkári feladatokat lát el idegen nyelven szóban és írásban. Közreműködik tanügyigazgatási, ügyviteli valamint oktatási intézmény kapcsolattartási feladatainak ellátásában. Részt vesz iskolai események szervezésében, valamint személyügyi feladatok ellátásában, irányításában, személyi titkári menedzserasszisztensi feladatokat lát el. 

Elágazások Oktatási költség Vizsgadíj Jegyzetköltség
Idegennyelvi titkár(titkári ügyintézés idegen nyelven) 150.000,- Ft/év 30.000,- Ft 20.000,- Ft
Iskolatitkár(iskolai ügyintézés, szervezés) 150.000,- Ft/év 30.000,- Ft 20.000,- Ft
Ügyintéző titkár(személyi titkár és irodai ügyintézés) 150.000,- Ft/év 30.000,- Ft 20.000,- Ft
ÜGYVITELI TITKÁR(mindhárom szakképesítés) 200.000,- Ft/év 40.000,- Ft 20.000,- Ft

 

  Képzési helyszínek
Budapest Esztergom-kertváros Tatabánya
Időtartam 1 év 1 év 1 év
Tervezett kezdés      
Tanfolyami napok Péntek du., szombat de. Péntek du., szombat de. Péntek du., szombat de.
Cím Katona József Szki. 1138 Bp, Váci u. 107. 2509 Esztergom-kv. Wesselényi u. 35-39. 2800 Tb. Győri u. 23.
Elérhetőségek 06/1/201-2408 06/33/435-755 06/34/510-272
Honlap: www.oktav.hu E-mail: oktav@oktav.hu 06/40/990-000 Helyi hívás!Glevitzky Istvánné 06/20/912-5281 glevi@oktav.huDömösi Ágnes 06/20/777-9240 agica@oktav.hu

  A tanfolyamon az egyéni fizetők részére kamatmentes részletfizetési lehetőséget biztosítunk, illetveegyösszegű befizetés esetén 5 % kedvezményt adunk az oktatási díjból.A képzést a vállalkozások a szakképzési hozzájárulás terhére elszámolhatják!hozzájárulás terhére elszámolhatják!


Ügyviteli titkár tanfolyam

Komárom-Esztergom megyei képzések




 

ÜGYVITELI TITKÁR

szaktanfolyam

 

Elágazás:

Idegennyelvi titkár: 54 346 01
0010 54 01

Iskolatitkár: 54 346 01 0010 54
02

Ügyintéző titkár: 54 346 01
0010 54 03

 

A szakképesítés azonosító /OKJ/ száma:     54 346 01 0000 00 00

A szakképesítés megnevezése:                                   Ügyviteli
titkár

Szint:                                                              emelt
szintű szakképesítés

Felügyeleti szerv:                                           Szociális és Munkaügyi
Minisztérium

A jelentkezés feltétele:                                               érettségi vizsga

FEOR száma:                                                4191
Titkárnő

A szakképesítéssel rokon
szakképesítések:   
33 346 01 0000 00 00 Irodai
asszisztens

                                                                                  

                           

Az ügyviteli titkár
szakképesítéssel rendelkező alkalmazza szakmai ismereteit. Adatbeviteli
feladatokat végez, ügyviteli-technikai eszközökkel. Selejtez, leltároz,
dokumentumokat kezel, gazdálkodás-hoz kapcsolódó ügyintézői és protokoll
feladatokat lát el. PR tevékenységet végez. Titkári feladatokat lát el idegen
nyelven szóban és írásban. Közreműködik tanügyigazgatási, ügyviteli valamint
oktatási intézmény kapcsolattartási feladatainak ellátásában. Részt vesz
iskolai események szervezésében, valamint személyügyi feladatok ellátásában,
irányításában, személyi titkári menedzserasszisztensi feladatokat lát el.

 

Elágazások

Oktatási költség

Vizsgadíj

Jegyzetköltség

Idegennyelvi titkár

(titkári ügyintézés idegen nyelven)

150.000,- Ft/év

30.000,- Ft

20.000,- Ft

Iskolatitkár

(iskolai ügyintézés, szervezés)

150.000,- Ft/év

30.000,- Ft

20.000,- Ft

Ügyintéző titkár

(személyi titkár és irodai ügyintézés)

150.000,- Ft/év

30.000,- Ft

20.000,- Ft

ÜGYVITELI TITKÁR

(mindhárom szakképesítés)

200.000,- Ft/év

40.000,- Ft

20.000,- Ft

 

 

Képzési helyszínek

Budapest

Esztergom-kertváros

Tatabánya

Időtartam

1 év

1 év

1 év

       

Tanfolyami napok

Péntek du., szombat de.

Péntek du., szombat de.

Péntek du., szombat de.

Cím

1143 Bp, Gizella u. 42-44.

2509 Esztergom-kv. Wesselényi
u. 35-39.

2800 Tb. Győri u. 23.

Elérhetőségek

06/1/201-2408

06/33/435-755

06/34/510-272

Honlap: www.oktav.hu E-mail: oktav@oktav.hu 06/40/990-000 Helyi hívás!

Glevitzky Istvánné
06/20/912-5281 glevi@oktav.hu

Dömösi Ágnes 06/20/777-9240 agica@oktav.hu

 

 

Egyéni fizetők részére
kamatmentes részletfizetési lehetőséget biztosítunk, illetve

egyösszegű
befizetés esetén 5 % kedvezményt adunk az oktatási díjból.

Vállalkozások a szakképzési
hozzájárulás terhére elszámolhatják!


Ügyviteli titkár képzés

Budapesti képzések

    Ny.t.sz.: 11-0019-04                                                                                                                           Akkreditáció: AL-0048  ÜGYVITELI TITKÁRSzaktanfolyam (tanfolyam) Elágazás:Idegennyelvi titkár képzés: 54 346 01 0010 54 01Iskolatitkár képzés: 54 346 01 0010 54 02Ügyintéző titkár képzés: 54 346 01 0010 54 03 A szakképesítés azonosító /OKJ/ száma:     54 346 01 0000 00 00A szakképesítés megnevezése:                                   Ügyviteli titkár Szint:                                                              emelt szintű szakképesítésFelügyeleti szerv:                                           Szociális és Munkaügyi MinisztériumVizsgáztató intézmény:                                  OKTÁV Zrt.A jelentkezés feltétele:                                               érettségi vizsgaFEOR száma:                                                4191 TitkárnőA szakképesítéssel rokon szakképesítések:    33 346 01 0000 00 00 Irodai asszisztens                                                                                                   Az ügyviteli titkár szakképesítéssel rendelkező alkalmazza szakmai ismereteit. Adatbeviteli feladatokat végez, ügyviteli-technikai eszközökkel. Selejtez, leltároz, dokumentumokat kezel, gazdálkodás-hoz kapcsolódó ügyintézői és protokoll feladatokat lát el. PR tevékenységet végez. Titkári feladatokat lát el idegen nyelven szóban és írásban. Közreműködik tanügyigazgatási, ügyviteli valamint oktatási intézmény kapcsolattartási feladatainak ellátásában. Részt vesz iskolai események szervezésében, valamint személyügyi feladatok ellátásában, irányításában, személyi titkári menedzserasszisztensi feladatokat lát el. 

Elágazások Oktatási költség Vizsgadíj Jegyzetköltség
Idegennyelvi titkár(titkári ügyintézés idegen nyelven) 150.000,- Ft/év 30.000,- Ft 20.000,- Ft
Iskolatitkár(iskolai ügyintézés, szervezés) 150.000,- Ft/év 30.000,- Ft 20.000,- Ft
Ügyintéző titkár(személyi titkár és irodai ügyintézés) 150.000,- Ft/év 30.000,- Ft 20.000,- Ft
ÜGYVITELI TITKÁR(mindhárom szakképesítés) 200.000,- Ft/év 40.000,- Ft 20.000,- Ft

 

  Képzési helyszínek
Budapest Esztergom-kertváros Tatabánya
Időtartam 1 év 1 év 1 év
Tervezett kezdés    
Tanfolyami napok Péntek du., szombat de. Péntek du., szombat de. Péntek du., szombat de.
Cím Katona József Szki. 1138 Bp, Váci u. 107. 2509 Esztergom-kv. Wesselényi u. 35-39. 2800 Tb. Győri u. 23.
Elérhetőségek 06/1/201-2408 06/33/435-755 06/34/510-272
Honlap: www.oktav.hu E-mail: oktav@oktav.hu 06/40/990-000 Helyi hívás!Glevitzky Istvánné 06/20/912-5281 glevi@oktav.huDömösi Ágnes 06/20/777-9240 agica@oktav.hu

  A tanfolyamon az egyéni fizetők részére kamatmentes részletfizetési lehetőséget biztosítunk, illetveegyösszegű befizetés esetén 5 % kedvezményt adunk az oktatási díjból.A képzést a vállalkozások a szakképzési hozzájárulás terhére elszámolhatják!!


Gépírás tanfolyam az Interneten

Oktatás a neten

A legjobb megoldás számítógépes továbbképzésére
az Üzleti Iroda Gépírás tanfolyam az Interneten:


Gépírás tanfolyam

Budapesti képzések

A képzés célja:
- a tízujjas vakíráson alapuló helyes írástechnika elsajátíttatásával megalapozza a másolási készséget,
- hogy képessé tegye a tanulókat a szövegszerkesztővel történő adatbevitelre, és a betűk, számok, jelek szabályainak alkalmazásával különböző ügyiratok előnyomott papíron történő kitöltésére.



Szűrés

(x)

szótár

 

Yox hrekisite toplista

Kiadja: Eduwork.hu Kft.

Főbb témáink: képzés, tanfolyam, budapesti képzések békéscsabai képzések, szegedi képzések, székesfehérvári képzések, pécsi tanfolyamok, tolna megyei képzések, puska, pest megyei képzések, győri tanfolyamok, vas megyei képzések, miskolci tanfolyamok, nyíregyházi tanfolyamok, debreceni tanfolyamok, heves megyei képzések, tanfolyamok Egerben, játékok, Bács Kiskun megyei képzések, kecskeméti tanfolyamok, csongrád megyei képzések, veszprém megyei képzések, tanfolyamok Veszprémben, Somogy megyei képzések, informatikai tanfolyamok, szépségápolás- divat képzések, nyelvtanfolyamok, gyakorlati képzések, kereskedő képzések, idegenforgalmi képzések, vendéglátóipari képzések, fodrász képzés, kozmetikus képzés, művészeti képzések, kézműves képzések, Zala megyei képzések, tanfolyamok Zalaegerszeg, gazdasági képzés, sport tanfolyamok, magántanár, kozmetika, szépségszalon, marketing képzés, fodrász képzés, kozmetikus képzés, mezoterápia, mikrodermabrázió Esküvői fotós , Honlapkészítés: népkertkft